Az irracionális világ egyre kisebb szerepet játszik a modern ember életében. A népmesék világát a videójátékok, a sámánok szerepét az orvostudomány, a teremtés történetét a biológia veszi át, az emberek pedig fokozatosan feledkeznek meg róla, mekkora jelentősége van a meséknek az emberi gondolkodásban. „A mese eredetileg felnőtt műfaj -mondja Boldizsár Ildikó- eredetileg a közösség életének szerves része volt, a történetek készségszintű ismerete rengeteg választ jelentett az élet nagy kérdéseire.” Ahogy Harari is kifejti könyvében, az ember nagyon sokat köszönhet a meséknek. Az állatvilágból való kilépésünk kritikus pontja volt, hogy nem csak alkalmazkodtunk a környezetünkhöz, hanem képesek voltunk azt leírni, elmesélni. Olyan fogalmakat hoztunk létre, melyek a körülöttünk lévő világban valójában nem is léteznek. Jog, nemzet, pénz, vállalat. Fogalmak, mesék, melyek nélkül az emberiség törénelme elképzelhetetlen lenne. Hiszen a pénz is valójában egy jól megírt, erős mese. Nincs mögötte érték, pusztán az emberek egymásba és a kibocsátó államba vetett bizalmuk alapján hisznek benne, hogy a kezükben szorongatott Deák Ferencekért cserébe holnap valaki enni ad nekik. A Peugeout vállalat valójában nem létezik, nincs ilyen személy, nincs ilyen élőlény,az egész egy szerződésekben leírt mese, mégis kiválóan működik, emberek tömegeit foglalkoztatja, autók millióit készíti, és értékesíti világszerte.

Az emberi agy nem számok, nyers adatok alapján dolgozza fel a világot, hanem folyamatos, jól leírható, érthető, alátámasztható mesék alapján. A választópolgár nem azért szavaz x pártra, mert olvasta a pártok választási programjait, azokat összevetette egymással, kielemezte az összes tervezett intézkedés várható kimenetelét, leellenőrizte az összes párttag kvalitását, megbízhatóságát. A választópolgár egy magában összerakott mese alapján választ. Minél erősebb egy párt meséje, annál valószínűbb, hogy az ember azonosulni tud vele, és megszavazza.

A gazdasági életben is meghatározó erejük van a meséknek, melyre külön szakág specializálódott, a marketing. Elterjedt, és népszerű álláspont, hogy a marketing felesleges, zavaró, hazug, nem kívánatos jelenség. A témában elég ha meghallgatjuk Puzsér Róbert markáns véleményét, aki szerint fekete-fehér kiírásokkal kellene kampányolni, az emberek tudat alatti befolyásolását a lehető legminimálisabb szintre kellene csökkenteni, a hazug, a szavak jelentését átíró reklámokat pedig meg kellene szüntetni. Merthát milyen reklám az, ahol a harmónia szót egy élénkítő, pörgető szer reklámozására alkalmazzák. Véleményem szerint Puzsér ott téved, hogy nem veszi figyelembe, hogy az emberi agy nem egy számítógép. Elenyésző azoknak az embereknek a száma, akiknek az agya egy élő lexikonnak felel meg, és ameddig ez nem változik, az emberek igenis megpróbálják emberi mértékkel felfogható szintű mesékbe tömöríteni a gondolataikat, és ahhoz, hogy ezt megtegyék, a vállalatok felől is szükségük van az ilyenfatja kommunikációra. A gyakorlati életben nem működik, hogy adatok százait bedobáljuk táblázatokba, és majd a tudatos vásárló eldönti, mi jó neki. Tapasztalatból mondom, hogy az átlag vásárló már akkor elveszik, ha kettőnél több termék közül kell választania. Egy hamburgert önmagában nem ad el, hogy mi van benne, és milyen az íze, sokkal fontosabb, hogy milyen nevet adsz neki, hogy reklámozod és hogy van-e mögötte mese.

Puzsér álláspontja az emberi pszichológiát teljes mértékben figyelmen kívül hagyja. Az emberi agy szereti a meséket, és nem akar fekete-fehér világban élni. Erre szerintem egy kézenfekvő példa, bár stílusosan fekete termék, a Coca-Cola jelensége. Van ugyanis egy ital, mely se nem egészséges, se nem olcsó, nem természetes, nem kifejezetten szomjoltó, alkohol sincs benne, mégis a világ talán legsikeresebb márkája. A Coca-Cola sikerének a titka a története. Amerikában ez az ital egyenlő a nemzeti öntudattal, a háborúban a külföldön állomásozó amerikai katonáknak Coca-Colát küldtek, hogy érezzék az otthon ízét, majd Európában a híres amerikai álom érzésével párosult, a keleti blokkba pedig úgy tört be, mint a nagy Nyugat íze. Már a nagyszüleink is Coca-Colát ittak, a hetvesek évek őrülete, amikor a Pepsi miatt receptet kellett változtatni, majd az emberek az utcákon őrjöngtek az eredeti, máig titkos receptért pedig jól mutatja, micsoda erő van ebben a mesében. Az emberek konkrétan fellázadtak egy cukros víz receptjének a megváltoztatásán, amit egyébként azért változtattak meg, mert a vakteszteken ugyanezek az emberek kevésbé preferálták a Pepsi termékének ízénél. De nem a kóla az egyetlen „haszontalan” termék. Az élelmiszeripar, a vendéglátóipar tele van sikeres, tömény cukros, zsíros, sós ételekkel és italokkal. A dohányipar hasonlóan óriási sikersztori annak ellenére, hogy teljes értelmetlensége mellett konkrétan embereket öl. Mindez felesleges rossz lenne a világban, mely ellen küzdenünk kéne? Szerintem nem. Ezek a termékek az emberi agy játékos, meséket szerető, a világot kiszínezni kívánó mivoltának szüleményei. Azt gondolom, ahogy a világ fejlődik, és a logika, a tudomány elkezdi átvenni az emberi agy kreativitása feletti hatalmat, a modern ember élete egyre szürkébb és érdektelenebb, egyfajta letisztulás figyelhető meg, ahogy Homo Sapiensből Homo Deusokká válunk. A gépiesedés velejárója lesz, ha a fentebbi termékek eltünedeznek az életünkből. Bármennyire is furcsán hangzik, ez a folyamat zajlik, függetlenül attól, hogy a mai emberből még idegen érzéseket vált ki. Pont úgy, mint ahogy a korábbi generációktól idegen az online világ. Paradox módon a fejlődés mintha ellentétes lenne az emberek akaratával. Hasonlóan Harari egyik alap állításához, mely szerint az emberiség a gyüjtögető életmódról mezőgazdaságra való átállása nemhogy javított volna az emberek életszínvonalán, de még el is vett abból. A mai életmódunkat mégis ennek az áldozatnak köszönhetjük, annak, hogy anno őseink átálltak az egysíkú táplálkozásra, városokba tömörültek, olyan munkát kezdtek el végezni, mely fizikumuktól idegen, és felvállalták a tömeges éhezés veszélyeit, az időjárástól való állandó függést, cserébe azért, hogy a bolygón átvehesse az uralmat az emberiség.  Párhuzamot látok az akkori, és a jelenkori áldozathozás között. Az emberiség most a valós világot, a kávézgatásokat, a mély, meghitt beszélgetéseket, a mozgás minden formáját adja fel egy újabb, modernebb világért cserébe. Lehet kissé futurisztikusan hangzik, de ennek az áldozatnak a végterméke szerintem a Homo Deus, mely képes az emberi képességek határait átlépve felvenni a ritmust a számítógépekkel, és adott esetben megkezdeni a az emberiség Földön kívüli terjeszkedését.  

Viszont mielőtt meghódítjuk az Univerzumot, kicsit még visszatérnék a Földre, és maradnék a meséknél. A héten valamiért a kezem ügyébe került a Guardiannak egy Orbán Viktor futballmániájáról írt cikke, melyben az újságírók Felcsúton, egy hazai meccsen interjúvolták meg a miniszterelnök urat. A cikkben nagyon érdekes, ahogy Orbán nyilatkozik a futball világáról: „A Futball furcsa kombinációja a szabadságnak és a katonalétnek. Csapatban kell dolgoznod, mégis kreatívan. Ez a dilemmája minden mai modern társadalomnak: rendezettnek lenni, mégis szabadnak… Az én elképzelésem, hogy a futball nem tartozik az üzlethez, hanem inkább művészet. Ha jó meccset nézel, hallanod kell a zenét – ha nem hallod, nem jó a meccs. Úgyhogy akármilyen bajnokságot nyernek a németek, mi nem fogjuk azt mondani, hogy ez a jó futball, mert amit hallunk az nem zene, hanem robotok zúgása.” Deutsch Tamástól is idéznek a cikkben: „A magyar futball egyike volt a vezető futballkultúráknak a 20. század elején. A két világháború között egy szélesebb, szofisztikált sokpasszos futballkultúra része voltunk, melyet dunai iskolának hívtak, és a Bécs, Prága, Budapest, Pozsony vonalon több csapatot is ide sorolhatunk. Ez az iskola az 50es években a Puskásékkal felálló „Mágikus Magyarok” nemzeti csapattal csúcsosodott ki.” Milyen szép mese, nem? Egyből ott van előttem a kép, ahogy a fiatal magyar tehetségeket kineveli a felcsúti Puskás Akadémia, és a dunai iskolával újból lemossuk a világ nemzeteit a futball porondjáról. Mennyire hihető mesék ezek? A németek csak robotolnak, precízek, jó munkabírásúak, de nem színezik a focit? A mi kis új Németországból importált Orbánunk a válogatottban akkor most zúg vagy zenél? Tényleg ennyire összetett a futball, vagy csak 22 ember futkos a pályán egy labdával? Feltehetünk kérdéseket, de van ami nyilvánvaló: Orbán Viktor egy kimagaslóan sikeres politikus, és legyen szó futballról, médiáról, Európáról vagy nemzeti politizálásról, egyértelmű, tiszta, erős meséi vannak, melyekkel képes megfogni választóit.

Az üzleti világban számtalan péda hozható fel a mesék erejére, én még egyet szeretnék megemlíteni, méghozzá egy nagy kedvencemet, az Apple céget. Sokat gondolkoztam rajta, hogy mi az amiért ennyire ragaszkodok ehhez a márkához, miközben egyre több észérv szól az mellett, hogy ne költsek el felesleges százezreket egy almás logo miatt. Arra jutottam, hogy az Apple termékekkel kapcsolatban már az érzelmeim befolyásolnak, nem a puszta logika. Egyszerűen szeretem a designt, ehhez a márkához kötnek az első okostelefon élményeim, Steve Jobs személye élénken él bennem a mai napig, olvastam az életrajzi könyvét, számtalan videót néztem róla, ismerem az Apple garázsból induló meséjét. A Samsungnak nincs ilyen története, nincs ilyen arca, se logója, és nem sugározza az amerikai életet. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy bármely területről beszélünk, a piacra elsőre lépőnek (vagy a piacot egyáltalán megteremtőnek) óriási előnye alakul ki a követőkkel szemben. Mondhatjuk úgy is, hogy nagyon erős meséje lesz. Jó példák erre az Apple cégen kívül a McDonald’s, az Ebay, vagy az Amazon. A témával érthető módon a közgazdaságtan is hosszasan foglalkozik.

Gyakori eset a vendéglátásban, hogy új éttermek, kávézók, melyek egy jó lokáció mellett nyitnak, minőséget kínálnak, rengeteg pénzt beléjük ölnek, és végül mégsem lesznek sikeresek. Sőt olyan éttermeknél, szórakozóhelyeknél is előfordul ez, amelyek korábban sikeresen működtek, de szimplán egy tulajdonosváltás teljes visszaesést hoz a forgalomban. Úgy gondolom, hogy ezekben az esetekben is a mese az, melynek erejét alábecsülik. Vegyünk egy fiktív, de gyakori esetet. Van egy vállalkozó, aki a rendszerváltáskor beindította a város első minőségi éttermét, a környéken mindenki ismeri, itt esznek először fagyit az unokák a nagyszüleikkel, ide szervezik a családok a ballagási ebédet, Laci a főszakács híresen a legjobb az egész városban, Tomi a pincér már tíz éve itt szolgál fel, Kata a tulaj lánya pedig már félig-meddig átvette az üzlet irányítását. Összeszokott csapat, jó ételek, családi hagyomány, minden adott a sikerhez. Majd jön egy fordulat, a lány beleszeret egy pesti srácba, felköltözik hozzá, a tulaj pedig inkább eladja az éttermet. Prosperáló befektetés, hisz jól menő üzlet, bejáratott vendégkör, ismert név, mégis sokszor keserű a történet vége. Persze nem törvényszerű, hogy az új tulaj bele fog bukni a vállalkozásba, de lássuk be, egy ilyen fordulattal a mese véget ér, és akarva-akaratlan egy új kezdődik. Ha az új nem elég erős, akkor bizony nem biztos, hogy meghitelezném a vállalkozást.

Végezetül az egyén szintjére is szeretném kivetíteni a problémát. Esett szó politikáról, és üzleti életről, viszont a témának van egy még emberhez közelibb olvasata, a magánéletünk, ugyanis a mesék szerepe itt is óriási, meghatározó szerepet tölt be. Sokan nem is ismerik fel, mennyire fontos, hogy önmagunkat meghatározzuk, célt tűzzünk ki, eddigi lépéseinket logikusan össze tudjuk foglalni, környezetünknek és önmagunknak egyaránt egy kész, a tényeket megálló történettel tudjunk előállni. Az emberi psziché pontosan tisztában van vele, mennyire erős a történetünk, és megfelelő lelkiállapotunk számára fontos, hogy az a lehető legerősebb legyen. Az egész témával azért kezdtem el foglalkozni, mert meglátásom szerint a mese szerepe túlságosan alá van becsülve, és nemhogy nem fordítunk kellő figyelmet a minket körülvevő mesék megértésére, de saját meséink megalkotására is sokkal kevesebb időt, és energiát fordítunk, mint amennyire szükség lenne. Azt gondolom, hogy mindenkinek fontos a saját történetén való gondolkodás, és azon mindaddig kell dolgozni, amíg szilárd pozitív választ nem kapunk a kérdésre: te hiszel a mesédben?